Fejezetek egy régihez ....

2009.02.16. 14:47

 Korán jöttél. Korábban, mint vártalak. Azt mondtad, sietsz, és futó csókot adtál  a számra. Kávéízű hideg érintés. Furcsa. Évek óta nem iszol kávét. Úgy nézel rám, mint valami idegenre egy pályaudvaron.Már nem is tűnik fel. Kérdezel dolgokat, amik el sem jutnak hozzám, és válaszolok, de nem is tudom már, mire. Pályaudvar. Igen. Ez a leghelyesebb kifejezés kettőnkre. Ülünk egymás mellett, mint két utas, és elolvassuk a friss szennyét a világnak, kötelezőszerűen összeütközünk az 5 nm-nél kisebb helyeken, illedelmesen bocsánatot kérünk, néha megérintjük egymást...ennyi.Más állomás felé tartunk azt hiszem....

 

Később jöttél.Később, mint vártalak. Most nem sietsz, komótosan vetkőzöd le az ólmos időt a kabátoddal együtt. Akkurátusan összehajtod a perceidet, és egy kis fiókba tuszkolod a kis titkaiddal együtt. Sosem tudom, merre jársz. Cigarettaízű a bőröd. Nem is dohányzol. Hazudsz, és tudod, hogy tudom.Szemed alatt a lusta fásultság ücsörög kis hokedlin, várja, hogy mikor lesz már akkora pihenőhelye az arcodon, hogy végleges otthont találjon magának...Már sírni sincs erőm miattunk....Neked az erőd fogyott el ,mint a tüdőbetegnél a szufla, nekem a büszkeségem, de már régóta egyikre sem volt amúgy sem szükség...Nem tudom, mennyit fogok várni rád megint...homokszemként pereg le az idő az atomjaira szaggatott  életvonalamról...

 

Ma időben jöttél. Valami földöntúli fény volt a szemeidben, amitől borzongató érzés futott a gerincemben. Az Ő íze volt a szádban. Szeretkezni akartál. Ismertem az ízét, ismered mindíg az ellenség ízét, ha életedben legalább egyszer találkoztál vele....Nekem legalább százszor sikerült. Fura dolog, az illata a kisagyamba égette magát, és olyan töményen volt az a gonosz maga, hogy az illat ízzé módosult, és a nyelvemre erőltette minden molekuláját, hogy szenvedjek, amíg Ő csókolt Téged, addig én is érezzem, milyen szikrákat vet a testébe a nyelved, és az érintésed.....Szeretkeztünk. Én téged öleltelek, Te bennem Őt. Nem is voltál ott, sírtam, de észre sem vetted, én is csak azt a lüktetést a fejemben hátul, mikor úgy érzem, lent valami satuszerű görcs indul a hasamból, és a meghasadás fura kis villanásai jönnek az orgazmus helyett....Hagytam, hogy belém, pedig legszívesebben már a wc fölé görnyedtem volna, hogy hagyjuk ezt a komédiát, és szedd a holmidat.....Nem tudom, miért hagytam....

 

Ma nem is jöttél...Hívtalak, valamit hazudtál, tudtam, hogy nála vagy, persze még mindíg gyáva voltál kimondani, hogy tényleg, és minden nap...Mindegy, már lassan észre sem veszem a fejfájásom édes kis szúrásait, más lassan régi barátként üdvözlöm a kis összeomlásaim, mikor úgy bámulom az emelet alatti mélységet, mint valami holdkóros, de tudom, hogy soha nem adom meg az agyamban suttogó, lábujjhegyen pipiskedő kis vendégnek az örömöt...nem, soha nem nézem meg, milyen mély a mély....

 

Ma elém jöttél. Láttam, hogy valami nagyon jót akarsz, nem tudom, nekem ,vagy magadnak, de megint az a fura vibrálás az arcodon.....Félelem úszik már a húsomba ékelődőtt ereimbe. Sokszor van hányingerem, sokszor van úgy, hogy üvegeket szeretnék széttaposni mezítelen lábakkal, és ruhátlan testtel futni az autópályán, mig valaki puha pólyák közén nem emeli magatehetetlen valómat....ezt hoztad ki belőlem. A suttogó tanácsokkal bombáz, de nem teszek semmit, csak követlek, mert valami beteges vonzodás van még mindíg ,pedig csak én sérülök, Te nem akarod látni, hogy minden egyes csókod, minden egyes lökésed a testemben a testeddel, minden egyes "szeretlek" mérgezett szikékkel való vagdosása a börömnek, és minden mosolyodban ott a gonosz, és a testem sem kell már, csak az Övé ,de nem tudod magaddal hozni, bár már rájöttem, Ő sem kell, mert Ő sem elég jó neked. Csak össze szeretnél kötözni, olvasztani, ragasztani, vagy végső esetben a halott torzónkat egymásra dobálni, hogy akkor kettőnket szerethetnél egyszerre, és egyikünk sem gyűlölné a másikat.....Nem, nem én vagyok a beteges....

 

Ma beszéltem vele. Végre, hosszú hónapok után rákérdeztem nálad, és nem tudtál mondani semmit, én pedig már mindent tudtam. Ő mosolygott. Azt mondta, olyan dolog köt téged hozzá ,amit én soha nem tudnék neked megadni. Elmesélte, hogyan szeret téged, milyen kificamodott, gyilkos érzékiség láncol össze benneteket...Én csak hallgattam....

 

Nem költöztem el azonnal. Az orvoshoz én mentem neked szert iratni, mélyen megszégyenülve, hagytam, hogy azt gondoljon, amit akar, épp elég volt a rosszalló tekintetét az arcomon éreznem. Több hete nem érhettél hozzám már. Nem engedtem. A gonosz megjelölte a testedet. Én nem kértem belőle. Csak az tűnt fel, hogy addig ruhátlanul aludtál, most zuhany után rögtön öltöztél, és igyekeztél gyorsabban elaludni, mint én.....Követeltem, hogy vetkőzz le.....akkor már minden mindegy volt.....sírtál....nem azért, mert szégyellted, hanem mert rájöttem. Soha nem szégyellted magad. Hazahoztad a gonoszt, haza az én aurám szélére....még én ápoltalak.....aztán leszedtem a két bőröndöm, pont, amennyivel jöttem, és a kocsi már vitt is. Nem sírtam. Már nem volt mit kisírnom.

 

Két hét után jöttél. Levelet hagytál. Mindkettőnknek. Akkor még sírtam. Most sem tudom, miért. Undorodtam a puszta gondolattól is, hogy valaha még egyszer megérinthetsz, hogy valaha még egyszer a számba ér a nyelved, hogy a húsomba marhat a húsod....és sírtam...Persze, ez is csak a te kis játékod utolsó felvonása volt. A jól megtervezett, jól megkomponált levél. Soha többé nem láttál engem. Vele beszéltem, mondtam, hogy vele is azt fogod tenni, mint velem, de utóbb hallottam, két napig hányódott a dolgok felszínén, és át is vette a helyem.....Gyűrűnk volt már. Beolvasztattam....6 éve mult épp....

 

Pár hete láttalak. Imádkoztam,hogy ne vegyél észre. Odajöttél. Senki sem kérte. Beteg, szürke, zavart volt az arcod. Ugyanaz a pokoli csillogás a szemedben. Még meg van a gyűrűm párja nálad. Rajtad. A hideg futkorászott a hátamon. Émelyegtem. Neki nem csináltattál. 3 megállót utaztunk együtt, de egy örökkévalóságnak tűnt. Sosem féltem ennyire.A méhem legmélyén is görcs uralkodott. Mondtál valamit, de igyekeztem a szembe ülő nénike kalapjára összpontosítani.....leszálltál....remegett a kezem.....Igyekeztem minden jót felidézni, azt mondják az idő mindent megszépít, és akkor könyebb túllépni dolgokon.....3 és fél év.......semmi jó nem maradt......pedig már 6 éve volt....

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://csumavan.blog.hu/api/trackback/id/tr34946542

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

basszuskulcs 2009.02.18. 18:47:40

Átéreztem, és belehaltam, hányingerem lett, olyan intenzív volt, felforrt a vérem, ütni akartam, de nem volt kit, és nem volt mit... Ha szárnyam lenne tollaimmal ölelném tested, hogy gyógyírt csókolhassak lelked soha be nem gyógyuló sebére!
Szeretlek...
süti beállítások módosítása